2024 március 29

RSS Facebook

Sportrepülés
2021. október 26-a emlékezetes dátum lesz a Goldtimer Alapítvány tagjai és az egész magyar repülés számára, hiszen hatvannégy év után hazatért Magyarországra egy olyan Jak–18-as iskolagép, amelyet 1956 augusztusában gyártottak az esztergomi sportáru termelő vállalatnál. Így végre egy újabb eredeti repülőgép típussal bővült a hazai veterán repülőgépek száma. Alig nyolc óra után pár perccel kanyarodott be október 26-án reggel az a konténer szállító kamion a budaörsi repülőtérre, amely konténerének a gyomrában ott pihent a Jak–18-as. A Golditmer Alapítvány számos önkéntese várta már ezt a pillanatot, hiszen több, mint húsz évvel ezelőtt fogalmazódott meg első alkalommal a csapatban a gondolat, hogy valamilyen módon kellene szeretnie egy repülőképes állapotúra felújítható Jak–18-ast, hiszen több, mint negyven darab ilyen iskolagép készült az 50-es években az egykori esztergomi Aero Ever repülőgépgyárban. Bár az elmúlt két évtized alatt többször megpróbáltunk egyezségre jutni a krakkói repülőmúzeummal –…
Április 2-án a floridai Sun 'n' Fun 2019-es kiállításon bemutatta az amerikai Piper repülőgépgyár a két legújabb fejlesztésű egymotoros iskolagépét, a Piper Pilot 100-ast és a 100i-t. Ezekkel az új iskolagépekkel kíván a nagy múltú cég az oktató gépek piacán versenyben maradni. A VFR (Visual Flight Rules) repülésre alkalmas gépek ára 259 000 USD-től kezdődik, ami körülbelül 73 m Ft-nak felel meg. A Piper ígérete szerint ezek az új típusok is ugyanolyan megbízhatóak és terhelhetőek lesznek, mint az Archer TX modell.Az új típusokat azért dobja piacra a Piper, mert tisztában van azzal a piaci igénnyel, amely az iskolagépek kategóriájában mutatkozik. Az előzetes számítások szerint ugyanis legalább fél millió új kereskedelmi pilótára lesz szüksége a légitársaságoknak az elkövetkezendő húsz évben. A kedvező ár és üzemeltetési költség elsődleges figyelembe vételével olyan megoldásokat választott a  Piper a géptípus tervezése során, amely maximálisan figyelembe…
Február 2-án délután negyed kettőkor azért riasztották a Brit Királyi Parti Őrség ügyeletét, mert az angliai Sussex megyei South Downsban egy vitorlázó repülőgép fára szállt. A gép mintegy 15 méteres magasságban akadt fenn a fák vékony ágakból álló koronáján úgy, hogy a pilóta nem tudott kijutni a repülőgép pilótafülkéjéből.A parti őrség a közeli Lee on Solentben lévő helikopteres mentő egységet riasztotta, hogy repüljön a helyszínre és segítsen a bajba jutott pilótán. Mivel a vitorlázógép igen veszélyes pozícióban akadt fenn a fán – orral a föld felé – s bármelyik pillanatban lezuhanhatott volna a talajra, ezért a mentő egység úgy döntött, hogy helikopteres csőrlőzéssel mentik ki a vitorlázógépből a bent rekedt vitorlázó pilótát.A mentés megkezdése előtt a helyszínre érkezett tűzoltók kötelekkel rögzítették a bajba jutott vitorlázógépet, nehogy a főlé repülő mentőhelikopter rotor szele lefújja a gépet a magasból és a benne…
Az Aeromagazin információja szerint holnap, azaz 2017. szeptember 1-jén normális üzemnap lesz a budaörsi repülőtéren, amelynek az üzemeltetője 2017. szeptember 1-jétől az Aeroglobe Kft. Vagyis a repülőtér az eddig megszokott rend szerint kezeli az induló és érkező gépeket, illetve a toronyban az eddigi repülőtéri rendnek megfelelően napkeltétől napnyugtáig elérhető a repülés tájékoztató szolgálata. Információink szerint a nem nyilvános fel- és leszállóhelyként működő budaörsi repülőtér üzemeltetéséhez minden engedéllyel rendelkezik az új üzemeltető.
Az április 5 és 8 között zajló friedrichshafeni Aero Messe repülőkiállításon és vásáron jelentette be az osztrák Diamond Aircraft, hogy új profilként bekapcsolódik a kis helikopterek gyártásába is a jövőben. Ennek első lépéseként mutatta be a wienerneustadti gyár a DART 280-as helikopter koncepicóját, ami egy könnyű egy hajtóműves robbanómotor forgószárnyas lesz.  A kiállításon tartott prezentáción arról beszéltek a gyár vezetői, hogy egy egész helikopter családot kívánnak majd piacra dobni a jövőben, amelyben a hagyományos elrendezésű kiképző helikopterek mellett hibrid-elektromos meghajtásű tiltrotoros quad modellek is lesznek.  A tervek szerint a DART 280-as modell egy könnyű, kompozit anyagból készülő kis helikopter lesz, amelynek a maximális felszállósúlya 1350 kg. A hasznos terhelhetősége 560 kg, és a farok rotorját elektromos motor hajtja meg majd. A főrotort működtető négyütemű motor 280 lóerős lesz és jet üzemanyaggal is működtethető lesz. A tervek szerint a helikopternek behúzható,…
2015. december 4-én igazi repüléstörténeti esemény tanúi lehettünk a budaörsi repülőtéren. Délután kettő óra három perckor ugyanis Rohács Tamás berepülőpilótával a botkormány mögött a levegőbe emelkedett a Goldtimer Alapítvány által újjáépített Gerle 12-es repülőgép. A gép még 2012 decemberében került vissza az alapítvány budaörsi hangárjába a Petőfi Csarnokból, ahol a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tárlatán volt látható mint Gerle 13-as replika. Ám az alapítvány vezetősége úgy döntött három évvel ezelőtt, hogy a gépet átalakítja és soros motorral újjáépíti, így a számozását is megváltoztatta Gerle 13-asról -12-esre, mert eredetileg a 12-es Gerle repült egy darabig négy hengeres WM Sport erőforrással.De ma nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy három évi kitartó munka után végre elérkezett a nagy nap, amikor azért gyűltek össze az alapítvány munkatársai, barátai, pártolói és a kíváncsiskodók egy óra körül a hangárban, hogy kitolják végre a…
A tervezettek szerint halad a Földközi-tenger megkerülését célul kitűző Magnus Expedíció: a Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotós-producer alkotta duó útba ejtette a szerelem szigetét, és sikeresen abszolválta a nehéz krétai leszállást is. A fiúk útja Szicíliából a szerelem szigetére, Korfura vezetett, majd rövid pihenő és tankolás után már repültek is tovább, Kréta felé. - Gyönyörű tájak felett repültünk, de talán ezzel már nem okozok nagy meglepetést az olvasóknak – indította úti beszámolóját Hankusz Kálmán. – Korfut elhagyva érintettük Athént, Rodoszt és Zakynthost is, majd megérkeztünk Krétára. A landolás nem volt egyszerű, Zolinak hatalmas szélben, a szikla tetején lévő reptérre kellett letennie a gépet. Sikerült, jól vagyunk, rövidesen újra jelentkezünk.Fotó: Hankusz Kálmán
Bár nem tervezték, a Magnus Expedíció tagjai címlapsztárok lettek: albengai kényszerleszállásuknak „köszönhetően” az olasz média lecsapott a sztorijukra. Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotográfus ismert ember lett Olaszországban, albengai kényszerleszállásuk szinte minden olasz hírműsorba bekerült. A srácok, amíg várták, hogy a mérnökök tökéletes állapotba hozzák a gépet, szétnéztek a környéken. - Bár a nyári forgatagnak, amikor mozdulni sem lehet, nyoma sem volt – a helyiek szerint –kezdte Hankusz Kálmán. – Mi azért kicsit mást tapasztaltunk: a jó idő miatt most is nagyon sokan voltak. Néhányan már a tengerbe is bemerészkedtek, egy szál pólóban, fürdőruhában sétálgattak az emberek a tengerparton. Az idő a nyarat idézte. Az expedíció fotósa kihasználta az időt, nem csak nézelődött, de dolgozott is. Bár sokszor inkább – őket fotózták, filmezték. - A helyi lapokból szinte mindenki hallott rólunk, ismerték a sztorinkat, ahol megjelentünk, ismerősként köszöntöttek. Ez…
A Földközi-tenger megkerülését célul kitűző – Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotográfus alkotta – Magnus Expedíció folytathatja útját, a szerelők a sérült gépet kijavították, a Fellegvándorok így Barcelona felé vehetik az irányt. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magnus Expedíció útban Barcelona felé balesetet szenvedett, megsérült a kabintető, így Földi Zoltán pilóta kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani az olaszországi Albengában. Néhány nap elteltével a gyár szakemberei megjavították a gépet, új kabintetőt kapott a Vízangyal, s a függőleges vezérsík is kijavításra került. - Péntekre végeztek a gyár szakemberei a javítással – mondta Hankusz Kálmán. – Nem volt kis feladat, szinte teljesen szét kellett szedni a gépet. A repülőgép farkát feketén hagyták, ezt már mi dekoráltuk ki. A munkálatok után volt elég dolgunk, az összetaposott üléseket letisztítottuk, de el kellett takarítanunk a kabinban maradt forgácsdarabokat is. Elég nagy volt a kontraszt, mert…
Elment a Madárember, elment az igazi jó Főnök, elment az Ember Mezőhegyes, 1974 szeptembere. Rádióüzenet Budaörsről: lehet jelentkezni szerelőnek egy Cessna 337-es típusú gépre, amelyet a „cég” vesz meg. Többen jelentkeztünk, engem húztak ki a kalapból. Innentől kezdve Ernő bá lett a közvetlen főnököm. Típustanfolyam Budaörsön, gyakorlati Salzburgban. Ő mindent kiválóra végzett el. A gyakorlati repülésnél a második felszállás után az oktató csak ennyit mondott: „Repüljön két kört, aztán végeztünk – madárember.” Hatalmas respektje volt a „labancoknál” is. Hazajöttünk, és kezdődtek a boldog hétköznapok, amit mindig neki köszönhettünk. Rengeteget dolgozott. Ekkor kezdődött a mezőgazdasági repülés átszervezése. Nagyon sok jó ötlettel állt elő, és mindig a beosztottjai mellett állt ki. Repült Ka–26-ossal, MD–500-assal, An–2-essel. Nála mindig nyitva volt az ajtó, soha nem kellett kopogni. Híres volt szigorúságáról, leteremtette a beosztottjait rendesen, ha megérdemelték, de haragtartó sohasem volt. Öt perc múlva már…
Így indítja beszélgetésünket Szilágyi János, a vitorlázó műrepülő válogatott újonnan kinevezett szekcióvezetője. Jó kezdés... Tavaly év végén e posztról lemondott Tóth Feri nyolcszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok, aki közforgalmi pilótaként cége temesvári bázisán dolgozik, és érthető okokból úgy gondolta, hogy a távolság számára kezelhetetlen a mostani helyzetben. - Így került egy másik világbajnok a keret élére személyedben. - Igen. Megválasztott a szekció, s ezt a funkciót egyelőre csak egy évre vállaltam. - Te aztán igazán átlátod a helyzetet... - Na igen... Ennek ellenére bizakodunk, pedig pénz nincs, a technika öregszik velünk együtt, és egyre kevesebben is vagyunk. Az utánpótlással nagy gondok vannak. Pillanatnyilag az „unlimited”, vagyis a korlátlan műrepülő keret háromfősre szükült. Az érdeklődés hiánya, de főleg az anyagi lehetőségek miatt. Az utánpótlás pedig nem nagyon versenyzett az utóbbi időkben. - Az elmúlt években rendeztek világversenyeket a haladó kategóriában is... -…
Felszállt és elszállt az utolsó kék-fehér színű Malév-járat is február elején a ferihegyi betonról. Voltak, akik megsiratták. De mi marad utána? Mi lesz a Malév-pilótákat is magába tömörítő Malév Aero Clubbal, amely évtizedeken keresztül adott sikeres sportrepülőket, ejtőernyősöket, Európa-és világbajnokokat a magyar repülésnek? – Fájdalom, hogy megszűnt a nemzeti légitársaság – kezdi beszélgetésünket Porubcsánszki Lajos, a dunakeszi Malév Repülő Klub titkára. – Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. – A nemzeti légitársaság megyszűnte sok embert érint Magyarországon. Önöket például miként? – Fájdalmasan, bár a klubunk 2007 óta pénzügyileg önállónak mondható. Amióta a cég korábbi vezetése megszüntette a támogatást, gyakorlatilag a saját tevékenységünkből élünk. – Ez mit jelent? – Pilótaiskolát működtetünk, rendezvényeket szervezünk, és a tagok társadalmi munkájából, tagdíjaiból próbálunk talpon maradni. – Az, hogy végleg „földre szállt” a Malév, a klubot hogyan érinti? – Ez az egész hazai sportrepülés…
A jó fejhallgató fontos tartozéka a repülőgépnek, pilótának egyaránt. Nézzük, hogy mit érdemes tudni róla, még a vásárlás előtt.A kommunikáció az élet minden területén kiemelkedő szerepet kap, és ez nincs másképp a repülésben sem. Még a laikus olvasónak sem kell elmagyarázni, hogy mit jelenthet egy félreértett vagy meg nem értett irányítói utasítás. Bár a rádióforgalmazás alapvető szabályai elvileg kizárják a hibák nagy részét, és a mai korszerű rendszerek is segítik az ilyen jellegű problémák elkerülését, a biztonság érdekében mégis fontos, hogy a pilóták minden zavaró körülmény ellenére jól és pontosan hallják a légiforgalmi szolgálatokat, a forgalmat, illetve a fedélzeten tartózkodókat, legyen akár oktató, pilóta vagy csak utas az illető. A jó minőségű kommunikáció sok eszközön múlik, melyek közül az egyik lényeges elemre, a pilóta-fejhallgatóra fogunk most fókuszálni. Az emberi érzékszervek egyike, a fül jelentős szerepet tölt be, az ember és…
2011-ben már a 105. konferenciáját tartotta az FAI. A Magyar Repülő Szövetség tavaly volt 100 éves, és 1910-től tagja az FAI-nak is. Annak ellenére, hogy egy évszázada tagjai vagyunk a szervezetnek, nem veszünk részt túl aktívan a munkájában.  2011. október 13–15-e között volt szerencsém részt venni abban a munkában, amely az FAI berkein belül zajlik, még ha csak egy rövid időre is. A szervezők és az „Executive Board” (ez egy kicsit olyan, mint a mi elnökségünk és az ügyvivő szervezet keveréke) percre pontosan összeállította a napirendet, és ahhoz tartották is magukat. A konferencia előestéjén megrendezték a szokásos, évente esedékes díjátadó gálát. Meghallgathattuk a megjelent idei díjazottak rövid szakmai életrajzát, majd az FAI elnöke ünnepélyesen átadta a díjakat, kitüntetéseket. Daróczi János és Gönczi Péter sportolóink is a díjazottak között voltak; ők a Paul Tissandier-diplomát vehették át. A kétnapos konferencia során olyan…
Minden idők legmagasabb repülésért járó díját adta át a NASA azoknak a fejlesztőknek, akik a napokban megnyerték az Amerikai Űrkutatási Hivatal 2011-es CAFE Green Flight Challenge pályázatát. A NASA olyan hagyományos üzemanyaggal működő repülőgépek tervezését várta a versenyen indulóktól, amelyek nagyságrendekkel üzemanyagtakarékosabbak mint napjaink repülő szerkezetei vagy pedig olyan villanymotoros hajtásuk van, amely új generációt hozhat az elektromos repülőgépek világába.A pályamunkákat – vagyis az elkészült repülő szerkezeteket – a Google által is szponzorált versenyen mutathatták be az indulók a kaliforniai Santa Rosában lévő Charles M. Schulz Sonoma County repülőtéren. Az elvárás az volt velük szemben szemben, hogy az általuk megtervezett és megépített repülő alkalmatosságnak el kell tudnia repülni legalább 200 mérföld távolságra (360 km) kevesebb mint két óra alatt, méghozzá úgy, hogy annyi gallon üzemanyagot használhattak csak fel a repüléshez, ahányan a gép fedélzetén tartózkodtak. Illetve ennek megfelelő mennyiségű elektromos…
A Hawker Beechcraft Corporation (HBC) bejelentette, hogy megújítja népszerű dugattyús repülőgépeinek, a Beechcraft Baronnak és Bonansának a belső kabin kialakítását. Az új utastér nem csak modernebb külsőt kap, hanem kényelmesebb is lesz a korábbi változatoknál. Az új ötleteket az autóipar vezető márkáitól kölcsönözte a gyár. A változás nem csak a látványban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az új enteriőr mellett új, automatikus légkondícionáló és szellőző rendszert is kapnak a gépek, és LED-es belső világítást. Az új belsőt 2012 második félévétől szállítja a gyár a megrendelőknek.Az új légkondícionáló és automata szellőző rendszernek a kompresszora a motorról kapja a meghajtást, egy párátlanítóval és szűrővel kiegészítve, amelyek a gép farokrészén kapnak helyet. Az új levegőztető berendezés a repülés minden fázisában – így felszállás közben is – használható lesz, s ellátják egy olyan elektromos vezérlő egységgel, amely a repülés során folyamatosan a beállított…
A közelmúltban Nyíregyházán jártam, és arra voltam kíváncsi, hogy mi most a helyzet a hazai pilótaképzés fellegvárában. Hogyan él, működik a nagy múltú repülőklub? Hársfalvi Péter, a négy éve megválasztott elnök – maga is kitűnő vitorlázórepülő – nehéz örökséget vett át. Lerobbant állapotú épületek, elavult közművek, elhanyagolt javítóbázis…De ez már a múlt, mert aktív, áldozatkész munkája, szervezőkészsége – és nem kevés anyagi áldozata – révén újra beindult Nyíregyházán az élet. Az biztos, hogy Péter sokat tett és tesz azért, hogy újra régi rangjára emelkedjen a klub, a reptér – mondja Horváth Péter, a Tréner Kft. vezetője, aki valamikor szintén itt kezdett el repülni. – 1980-ban vettem át a mérnöki diplomámat a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola repülőmérnöki szakán. Ezt követően a MÉM Repülőgépes Szolgálatához kerültem, ahol oktatóként a főiskolai hallgatók gyakorlati képzésére kaptam megbízást. Talán közhely, de igaz: a repülés életem nagy…
Zákányi Eszterről elöljáróban annyit, hogy a családi hagyományok folytatója. Édesapja, testvére is a szárnyalás szerelmese. Így aztán már meg se lepődtem azon, hogy ő is „megfertőződött”. Ripsz-ropsz a dunakeszi reptéren, a Malév Repülőklubban találta magát.– Szinte egész kiskoromtól kezdve ebben éltem, szinte belém ivódott ez a sport, hiszen az apukám és a bátyám is repül. Így számomra természetes volt, hogy előbb-utóbb én is a reptéren kötök ki. – És így is történt… – Hat éve, 2005-ben a dunakeszi repülőtéren kezdtem ismerkedni a vitorlázórepüléssel a gyakorlatban is. Elég szépen haladtam. – Olyannyira, hogy két évre rá már a válogatottba is meghívtak… – Nagyon meglepett, és kimondhatatlanul boldog voltam, amikor Pollermann Judit, az edzőm azt mondta, hogy csatlakozzak hozzájuk, mert lát bennem fantáziát. Akkor már a válogatott elkezdett készülni a 2009-es női világbajnokságra. Fantasztikus volt, hogy én is benne lehettem abban a…
Július első napjaiban a gyönyörűen rendben tartott matkópusztai repülőtér adott otthont az idén negyedik alkalommal megrendezett Matkó Kupának, amely egyben a motoros műrepülő szakág nemzeti bajnoksága is volt.Jó alkalom volt ez arra is, hogy a válogatott tagjai igazi versenykörülmények között mérethessék meg tudásukat a közelgő világ- és Európa-bajnokság előtt. Az immáron nemzetközivé terebélyesedett rendezvényen hat ország tizenkilenc legkiválóbb pilótája állt starthoz. A mieink mellett Csehországból, Ausztriából, Romániából, Lengyelországból és Olaszországból is érkeztek versenyzők, hogy a kezdő, haladó és korlátlan kategóriában összemérjék a tudásukat. Ezúttal az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt, így valamennyi versenyszámot sikerült lebonyolítani. S hogy még rangosabb legyen a viadal, a hazai versenybírók mellett (ifj. Talabos Gábor, Besenyei Péter, Tóth Ferenc, id. Talabos Gábor) neves és elismert külhoni ítészeket is meghívtak a zsüribe. Vári Gyula (aki ma már maga is a válogatott keret tagja) mint reptérvezető, a…