2024 április 20

RSS Facebook

2011. szeptember 28. szerda, 11:09

Matkópuszta ismét bizonyított

Értékelés:
(1 értékelés)


Július első napjaiban a gyönyörűen rendben tartott matkópusztai repülőtér adott otthont az idén negyedik alkalommal megrendezett Matkó Kupának, amely egyben a motoros műrepülő szakág nemzeti bajnoksága is volt.









Jó alkalom volt ez arra is, hogy a válogatott tagjai igazi versenykörülmények között mérethessék meg tudásukat a közelgő világ- és Európa-bajnokság előtt. Az immáron nemzetközivé terebélyesedett rendezvényen hat ország tizenkilenc legkiválóbb pilótája állt starthoz. A mieink mellett Csehországból, Ausztriából, Romániából, Lengyelországból és Olaszországból is érkeztek versenyzők, hogy a kezdő, haladó és korlátlan kategóriában összemérjék a tudásukat.

Ezúttal az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt, így valamennyi versenyszámot sikerült lebonyolítani. S hogy még rangosabb legyen a viadal, a hazai versenybírók mellett (ifj. Talabos Gábor, Besenyei Péter, Tóth Ferenc, id. Talabos Gábor) neves és elismert külhoni ítészeket is meghívtak a zsüribe. Vári Gyula (aki ma már maga is a válogatott keret tagja) mint reptérvezető, a házigazda gondosságával ügyelt arra, hogy minden a legnagyobb rendben menjen.

– Nagy örömömre már negyedik alkalommal adunk otthont a rendezvénynek, ami azt is jelenti, hogy jól érzik itt magukat a versenyzők – mondta. – Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a műrepülésnek talán az anyabázisa lettünk. Próbálunk is mindent megtenni ezért, de meg kell mondanom, nagyon nehéz egy versenyt úgy megrendezni, hogy mindenki elégedett legyen. Eddig ez nekünk sikerült. Most az időjárás is velünk volt, még a nagy meleg, ami köztudottan nem segíti a motorok teljesitményét, sem okozott ezúttal problémát. Öröm az is, hogy egyre több versenyzővel zajlanak a küzdelmek. Az elsőn mindössze négyen indultak, ez mára már tizenkilenc indulóra növekedett. A kecskeméti repülőbázissal való nagyon jó együttmüködésnek köszönhetően a zárónapon, ami egy kisebb fajta repülőnappá sikeredett, még két Gripen is tiszteletét tette egy látványos áthúzás során. Úgy gondolom, hogy szervezés szempontjából Magyarország lassan-lassan készen áll arra, hogy akár egy világ- vagy Európa-bajnokságot tudjon újra rendezni ebben a kategóriában.

A motoros műrepülő szakág vezetője, Ábrányi Tamás – aki maga is indult a versenyen – szintén elégedett volt.

– Így, a verseny végeztével, a visszajelzéseket hallva elmondhatom, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, és elégedett volt mindennel. Ezt mindenekelőtt a szervezőknek, a házigazdánknak köszönhetjük. Egyöntetű volt a külföldi versenyzők véleménye abban is, hogy egy rangos nemzetközi versenyt sikerült megrendeznünk. Kellett ez a verseny ahhoz is, hogy a közelgő világ- és Európa-bajnokság előtt felmérjük, hol is tartunk a felkészülésben.

Az utolsó napon rendezték a dőntő, úgynevezett négyperces programot, ami talán a szép számú nézőközönség számára a leginkább élvezetes volt. Hogy miért? Mert a rendezők őket is bevonták az eseményekbe, ugyanis szavazhattak arról, hogy nekik ki tetszett a legjobban. Aki eltalálta a végső sorrendet, maga is belekóstólhatott a műrepülés szépségeibe, izgalmaiba, és beültehett egy kétszemélyes versenygépbe egy avatott pilótával.

Sajnos, az utolsó versenyszámban válogatottunk egyik kiválósága, Illés Tamás már nem indulhatott, miután gépe a verseny közben meghibásodott.

– Sikerült megnyernem az úgynevezett Q-programot, sőt az első számot is, de a másodikban olyan technikai  hiba jött közbe – egy olajcső meghibásodása – ami miatt műszeresen kellett leszállnom. Aztán a földi átvizsgálásnál a szerelők még egy repedést is észrevettek a futómű bekötésénél. Így számomra véget ért a verseny. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a technikai tudásom sokat javult az utóbbi években, talán elsősorban a francia Claude Bessiere tanácsainak köszönhetően. Ő korábban a francia műrepülő válogatott egyik legkiválóbb versenyzője volt. Így aztán valóban optimistán tekintek a közelgő világbajnokság elé. Vannak ugyan még javítani való hiányosságaim, de ezen még dolgozhatunk a hátralévő időben. Én mindenestre mindent meg fogok tenni a sikeres szereplés érdekében.

A rendezvény legismertebb résztvevője természetesen a világ- és Európa-bajnok Besenyei Péter volt, aki ezúttal bíróként volt jelen.

– Nagyon jó verseny volt, sok tehetséges pilótával – összegzett. – Különösen a csehek három kiválósága és az olasz versenyző repülése tetszett. Már-már világszínvonalú repülést mutattak be. Nem csak az elfogultság okán, de feltétlenül ebbe a kategóriába sorolom Illés Tamást is, akinek ismerem a tudását, a képességeit, és ha a technika nem tréfálja meg, az ellenfeleknek kevesebb okuk lett volna a dobogón való mosolygásra – tette hozzá.

A verseny legsikerebb versenyzője az összesítések alapján a minden versenyszámban remeklő Nádas Tamás lett.

A zárónap délutánján a szép számban jelenlévő nézők egykisebbfajta repülőnap élményével lettek gazdagabbak. Akinek kedve támadt rá, sétarepülhetett helikopterrel, Diamonddal vagy a bátrabbak motoros sárkánnyal. Az esemény az ünnepélyes díjkiosztóval zárult.

Eredmények:

Kezdő kategória:

1. Cresci Riccardo (olasz)

2. Szűcs Róbert

3. Kovács Gergely


Haladó kategória:

1. Nádas Tamás

2. Rodolfo Natale (olasz)

3. Ábrányi Tamás


Korlátlan kategória:

1. Martin Sonka (cseh)

2. Petr Kopfstein (cseh)

3. Marek Hyka (cseh)


Szabad (4 perces) program:

1. Martin Sonka (cseh)

2. Marek Hyka (cseh)

3. Petr Kopfstein (cseh)


A Nemzeti Bajnokság és a IV. Matkó Kupa nyertese: Nádas Tamás.