2024 március 29

RSS Facebook

2011. december 21. szerda, 13:34

A nedves pálya miatt túlfutott a Sriwijaya Air egyik gépe

Értékelés:
(0 értékelés)


December 20. - A Sriwijaya Air Boeing B-737-300-as PK-CKM lajstromjelű  repülőgépe Indonézia egyik repülőterén ( Yogyakarta)a  leszállást követően a vizes pálya miatt 60 méterrel túlfutott a kifutópályán.
 

A gépen tartozkódó 131 utasból öten sérültek meg könnyebben, két utast szállítottak kórházba leginkább a sokk, és kisebb horzsolások miatt. 

A gép a leszállást már egyszer megszakította Yogyakarta repülőterére a zuhogó eső, és az elégtelen látási viszonyok miatt.


Ezt követően a gépet  Solo-ba irányították, ahol szintén a rossz időjárási körülmények miatt a leszállást nem tudták végrehajtani a pilóták.

Innen Surabaya-ba irányították, ahol a sikeres leszállást követően üzemanyagot vett fel, majd ismét felszállt, és eredeti desztinációja felé indult Yogyakarta-ba, ahol az időjárási körülmények időközben javultak. 

Szemtanúk elmondása szerint a repülőgép jóval nagyobb sebességgel landolt, mint a szokásos és a nedves pálya miatt a fékek is szinte hatástalanok voltak. 

Az orrfutó és a jobb főfutó összecsuklott és a repülőgép törzsének alsó része sérült meg. 


Fotó: http://avherald.com/h?article=447f70f9&opt=0