2024 március 28

RSS Facebook

2017. április 13. csütörtök, 13:53

Meghosszabbították az F–16-osok élettartamát Kiemelt

Értékelés:
(1 értékelés)

Engedélyezte az amerikai légierő az F–16-os Fighting Falcon vadászgépeket gyártó Lockheed Martin számára, hogy megemelje a gyár által meghatározott 8000 órás üzemidőt 12 ezer órára.

A Lockheed Martin által beindított üzemidő hosszabbítási program (SLEP) keretében megerősítették a típusnál a sárkányszerkezet teherviselő elemeit, aminek köszönhetően akár még 2048 után is hadrendben maradhatnak az F–16-osok Block 40-52-es változatai. Ugyanakkor az USAF és az LM közösen kidolgozott egy új üzemeltetési eljárást is az F–16 Block 40-52-es típusokra, aminek köszönhetően a fenntartási költségeik is csökkentek a Falconoknak. Ennek köszönhetően a jövőben az eddig is fenntartott magas repülésbiztonsági standardoknak megfelelően üzemeltetheti majd a légierő az F–16-osokat, de jóval kisebb költségvetéssel, mint azt korábban tette.

A most bejelentett üzemidő hosszabbítás egy több, mint hét éves fejlesztési és tesztelési program eredményeképpen születhetett meg, amelyet az amerikai légierővel közösen végzett a Forth Worth-i székhelyű vállalat. A modernizációs program a típus avionikáját is érintette, amely révén megszületett az F–16V változat, s amelyek együttes eredményeként egy olyan negyedik generációs harci gépet használhat még tovább az Egyesült Államok és más szövetséges országok légiereje, amely továbbra is hosszú időn keresztül maximálisan képes lesz ellátni a számára kijelölt hadászati feladatokat.

Ennek a fejlesztésnek köszönhetően többek között mintegy 300 darab F–16C/D Block 40-52-es repülőgép üzemideje hosszabbodik meg. Illetve még könnyebbé teszi a légierők számára az F–16-osok és az F–35-ös Lightning II-es harci gépek együttes bevetését a jövőben. Az F–16-os típust jelenleg 28 ország fegyveres erőinél alkalmazzák. Legújabb és legmodernebb változata az F–16 Block 70/72-es modell.


Fotó: Lockheed Martin